TEIS Média

00:09′ Okosít vagy butít az iskola? – 1

Jegyzet
Jegyzet
00:09' Okosít vagy butít az iskola? - 1
/

A kérdés elsőre talán furcsának tűnik, ám 2020 Magyarországában bármi előfordulhat. Ha az adatokat nézzük a nemzetközi és hazai felmérések tükrében, egyre romló teljesítményeket látunk. És még ez a romlás is igen differenciált földrajzi és szociális helyzet tekintetében. Kétrészes mini sorozatunk első részében feltárjuk a magyar köznevelés legnagyobb problémáit, hibáit, a másodikban pedig leírunk egy lehetséges megoldást.

Kezdjük ott, hogy a tananyag mennyisége és miben léte, tehát a Nemzeti Alaptanterv, csak a tünete a problémának. A köznevelésben a tartalomnak kellene a legkevésbé fontos kérdésnek lennie, de erről majd a következő részben lesz szó. A másik látványos kérdés, a pedagógusok fizetése is csak következmény, nem feltétlenül a baj gyökere.

A köznevelésnek több funkciója is van. Valóban szerepel ezek között a kormány által sokat hangoztatott nemzeti kultúra átadása, a hagyományok tovább vitele, de van ennél egy sokkal fontosabb is. Nevezetesen az, hogy kiegyenlítse a szociális, társadalmi és földrajzi adottságokból fakadó különbségeket, így teremtve egyenlő esélyt mindenkinek a teljes kibontakozáshoz. (Ez alatt azt értem, hogy mindenki elérhesse a legtöbbet, ami a személyes adottságaiból, szorgalmából és ambíciójából telik, függetlenül attól, hova született.) A jelenlegi hatalom azért tesz akkora hangsúlyt az előbbire, hogy elfedje, mennyire alkalmatlan a mai magyar óvoda és iskola az utóbbi betöltésére. Ezért most ezt fejtem ki bővebben.

Elméletileg a hároméves kortól kötelező óvodáztatás ezt a célt szolgálja. Az óvodában kellene a hátrányos családi környezetből, mélyszegénységből érkező kisgyermeknek megtanulnia, amit a szülei nem tudnak megadni neki. Itt kellene sok-sok mesét hallgatnia, hogy bővüljön a szókincse, megismerkednie olyan természeti jelenségekkel, amit otthon nem tudnak elmagyarázni neki. Itt kellene fejleszteni a szociális készségeit, hogy együtt tudjon működni a társaival, kulturáltan tudja érvényesíteni saját érdekeit, véleményét. Sok esetben pedig az alapvető higiénés szabályokat is itt kell elsajátítania.

A tapasztalat azonban csak nagyon kevés helyen mutatja ezt. A legtöbb óvodában már korai szakaszban megindul a kirekesztés, a hátrányos megkülönböztetés. A többnyire alsó középosztálybeli óvónő nehezen alkalmazkodik a hiányosságokhoz, és még kevésbé az ezzel együtt járó magatartási problémákhoz. Ezért az a gyerek ül legtöbbet büntetésben, és marad ki a legtöbb fejlesztő játékból, foglalkozásból, akinek erre a legnagyobb szüksége lenne.

Mindezekkel együtt el kell ismerni, hogy a pedagógusképzésen belül az óvodapedagógusok kapják a saját szakmájukban a legjobb képzést. Bár a kontraszelekció itt is érvényesül, hiszen ezekbe az intézményekbe országosan a legalacsonyabbak között szokott lenni a felvételi ponthatár.

De kövessük tovább a gyerek útját! Az óvodából az iskolába kerül. Az utóbbi években több botrányos esetről is hallottunk, hogyan szegregálják a roma és a mélyszegénységben élő gyerekeket akár iskolán belül is. Ezekre, szégyenszemre, még a pedagógusok közül is sokan úgy reagálnak, hogy másképp nem lehet ezeket a nevelhetetlen gyerekeket kezelni, különben tönkre tesznek minden órát, sértik a többiek tanuláshoz való jogát.

Nézzünk egy kicsit mélyebbre! Jön a hatéves gyerek a funkcionálisan analfabéta családból, tehát otthon biztosan nem hallott élőben felolvasott mesét. Az óvodában, mint láttuk, nagyon keveset kompenzáltak a hátrányából (legfeljebb a WC-használatot és a kézmosást sikerült neki megtanítani). Az ő szókincse kb. két harmada annak, amit a szerencsésebb társai hoznak. És a hátárnya nem a „cizellált empiriokriticizmus” kifejezés, hanem olyan szavak mint „fürdőkád”, „hús”, „sziget”, de még lehet, hogy az „eszik” is, mert otthon „kajálnak” stb.

Tehát a mi kisiskolásunk ott ül az első osztály első tanítási napján, és legalább a harmadát nem érti annak, amit a tanító néni mond vagy csinál. És ő itt már el is veszett. Hiszen olyan szót olvasni sem fog tudni megtanulni, amit még soha nem hallott, az írott szövegben sem fogja megérteni. Arra pedig sem idő, sem egyéb forrás (pénz, a tanító energiája, ideje) nincsen, hogy megálljanak, és ő esetleg kapjon külön speciális felzárkóztatást, ami segítene. És különben is „ezek mind ilyenek, ezekből úgysem lesz semmi” – legtöbb helyen ez a hozzáállás.

Mire eléri a felső tagozatot, ahol az önálló tanulás már követelmény, neki esélye sincs. Elrohant mellette az a mérhetetlen mennyiségű ismeretanyag, ami még egy átlagos gyerek számára is alig kezelhető. Az olvasott szövegértése pedig nem létezőnek tekinthető. A kedves olvasó mit tenne, ha évekig részt kellene vennie olyasmiben, amiből eleve a harmadát nem értette, és azóta is egyre kisebb hányadát? Izegne-mozogna, visszabeszélne, destruálna, sértené a többiek tanuláshoz való jogát frusztrált unalmában.

Eddig a szociális hátrányok kiegyenlítésének hiányáról volt szó. Nem jobb a helyzet a földrajzi elhelyezkedés szempontjából sem. Az Országos Kompetenciamérés eredményeit tekintve az látszik, hogy hatodik és nyolcadik osztály között a fejlődés a nyolcosztályos gimnáziumok (itt a legjobbak az eredmények) tanulói esetében ugyanannyi, mint a legrosszabbul teljesítő kistelepülési általános iskolákban. Ennek még örülhetnénk is, hogy a hozzáadott pedagógiai érték mindenhol ugyanannyi, ha nem az lenne a helyzet, hogy az utóbbiak nyolcadikos értékei is az előbbiek hatodikosaié alatt vannak. Vagyis egy vidéki kistelepülésen egy nyolcadikos gyengébb kompetenciákkal rendelkezik, mint egy nagyvárosi nyolcosztályos gimnázium hatodikosa. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy a falusi gyereknek esélye sincs utolérni a városiakat.

Ebből adódóan nem fog tudni olyan középiskolában továbbtanulni, ahonnan a felsőoktatásba tudna lépni. Legtöbbjük el sem jut a jelentkezésig sem, mert tizenhat éves koráig nem fejezi be az általános iskolát, ahol pedig örülnek, hogy végre megszabadulnak tőle. Általában rosszabbak az esélyei (gyakorlatilag semmilyen) a munkaerőpiacon. Újratermeli a tartósan munkanélküli, legfeljebb közmunkából élő tömeget.

Kiszolgáltatott, lesz. A nagy baj az, hogy számára ez természetes, mert már a szülei is azok, és nem is látott más sorsot maga előtt. Szavazata pedig egy zsák krumplival, vagy néhány ezer forinttal megvehető.

Fehér Rózsa

Kiemelt kép: saját fotó a Wesselényi utcai Iskoláról