TEIS Média

Miről szóljon az elő- majd az éles választás Orbán szerint?

Miről szóljon az elő- majd az éles választás Orbán szerint?

 

Narratíva – varázsszó a politikában. A tények, események értelmezése, tudatosítása – akár a valósággal is szembemenve. Egyértelműen látszik, hogyan is akarja magyarázni a világot az orbáni politika:

Soros által támogatva, Gyurcsány Ferenc vezetésével összeálltak mindazok, akik már 2010 előtt is romba döntötték az országot, az oltásellenesek csak a hatalom megszerzésére törekednek, Brüsszelnek behódolva feladnák nemzeti szuverenitásunkat, migránsokkal árasztanák el az országunkat.”

Ha ilyesmit hallunk, legegyszerűbb szemberöhögni azt, aki ezt nyomatja – de háttárként nem árt néhány dolgot tudni

Migránsok és Soros

Soros György utoljára a 80-as években avatkozott bele a magyar belpolitikába – amikor pl. támogatta Orbán Viktor oxfordi ösztöndíját. Az un. „Soros terv” egy nagy kamu – ami tény:

Ha összevetjük Soros György álláspontját az Orbán-kormány migrációval kapcsolatos álláspontjával, a következő különbségek és párhuzamok figyelhetők meg:

  • Soros szerint a migráció Európa számára értékes, és gazdaságilag is hasznos. Ezzel szemben Orbán szerint a migráció tönkreteszi az európai kultúrát, és gazdaságilag hosszú távon is káros. Ez a fő ellentét a két álláspont között, és ennyiben igaz a Soros-terv politikai kommunikációjának az az aspektusa, hogy Soros bevándorláspárti.
  • Soros az aktuális menekültválság megoldásának hangsúlyát a befogadási képesség erősítésére teszi, míg Orbán kizárólag az elrettentésben, a határőrizet megerősítésében látja. A menekülteket vagy migránsokat Európából kizáró álláspontot Soros ellentétesnek tartja az európai értékekkel. Orbán nem lát ilyen ellentétet, éppen ellenkezőleg, az európai kultúra, és ezzel az európai értékek védelmét látja a migránsok kizárásában. Ez az értékvita minkét oldalon a maga értékrendjét tartja az egyetlen elfogadható értékrendnek. Ezzel szemben az igazság az, hogy Európában mindkét értékrendet sokan vallják magukénak, tehát egyik sem nevezhető ki kizárólagos igazságnak.
  • Soros és Orbán véleménye lényegileg megegyezik abban, hogy menekültek elsősorban azokban az országokban kerüljenek befogadásra, akik be akarják fogadni őket.
  • Úgyszintén megegyezik Soros és Orbán véleménye abban, hogy a menekültválság kezelésének egy hatékony módja lenne a kibocsátó országokban a krízishelyzet enyhítése, ezzel a migráció okainak megszüntetése.

Teljesen egyértelmű: az ellenzék nem akar kerítést bontani, nem akar „illegális migránsokat” ráereszteni az országra, csupán annyit, hogy tartsuk be a nemzetközi szerződéseket, ne a Strasbourgi Bíróságnak kelljen ítélkeznie amiatt, hogy gyerekeket szakítanak szét a családjuktól, éheztetik az elbírálásukra várókat, stb.

Gyurcsány

Teljesen nyilvánvalóan Orbán azt szeretné, ha a 22-es választás róla és Gyurcsányról szólna. Gyurcsány ugyanis valóban megosztó személyiség (ennek az eredetéről most nem érdemes vitát nyitni, de tényként leszögezhetjük) – viszont jelenleg 6 (vagy 7 párt) formálódó koalíciójáról, együttes fellépéséről van szó, s ezen belül a DK-nak nincs semmilyen túlhatalma a többiekhez képest. (Gyurcsány kijelentette, hogy semmilyen kormányzati pozíciót sem fog betölteni. Jakab Pétert, Márkyi-Zay Pétert, Fekete-Győr Andrást, Pálinkás Józsefet, Karácsony Gergelyt semmiképpen sem lehet Gyurcsányistának nevezni: ezek a pártok felismerték, hogy a Fidesz ellenében csak közös, összehangolt fellépéssel lehet esélyük fellépni.

Oltásellenesség

Oltásellenesség: az ellenzéknek elsősorban Budapesten és a nagyobb városokban hallani a szavát – éppen ott, ahol a legmagasabb az oltási hajlandóság, úgyhogy valami eleve sántít ebben az állításban.

Ami tény: a Sinopharm vakcina alkalmazása eddig szerencsésen alakul – de tény, hogy dokumentáció csak most áll rendelkezésre, a többi vakcinához képest a legkevésbé hatékony, épp a 60 év felettiak esetében nem állnak rendelkezésre bizonyítékok (mint tudjuk, nálunk ennél a korosztálynál kezdték el az alkalmazását), s minden jel arra mutat, hogy a legkevésbé véd a mutánsok ellen. Különösen visszatetsző, hogy nem az illetékes hatóság engedélyezte – s azt is tudjuk, hogy beszérzési ára a duplájára nőtt, mire Kínából Magyarországra érkezett.

A vakcina-sztori azzal kezdődött, hogy az EU országai csak később tudtak megállapodni a Pfizer-rel, épp amiatt, hogy a kormányunk is nehezményezte az árát, így kerültünk 1 hónapos hátrányba. (Figyelem: nem „Brüsszel” – hanem a tagállamok). Azt is tudhatjuk, hogy tavaly novemberben Orbán még áprilist említette, hogy akkorra lesz vakcinánk – ennek fényében is meg kell tehát néznünk, hogyan is tervezték és teljesítették a járvány elleni védekezést. A számok önmagukért beszélnek: rosszul, nagyon rosszul, a halálos esetek arányát tekintve az igencsak kétes értékű első helyet „sikerült” megszereznünk. (Tesztelések hiánya, meggondolatlan csiki-csuki, egészségügy túlterheltsége, stb.). Ennek fényében kijelenthetjük: az „oltásellenesség” hangsúlyozása erkölcstelem hazugság – saját hibáik elleplezésére szolgál csak. Ezért igencsak meglepő, hogy a legígéretesebbnek tartot Pfizerből nem akar rendelni a kormányunk a jövőben.

A vakcina-beszerzésnél elmondottak szemléltetik a kormány „Brüsszelező” kommunikációját: az EU érdek- és értékközösség, azért jött létre, hogy fontos ügyekben a nemzeti kormányok közösen gyakorolják a szuverenitásukat. Ezért pusztán arról van szó, hogy amikor valami veszélyezteti a hatalmon levők zsebét, vagy nincs jöbb kommunikációs ötletük – akkor „Brüsszeleznek” egyet.

Rezsicsökkentés és más mesék

2010-ben, bár maga is sokat csalt, lopott, hazudott, de a szerencse 2/3-os többséget pottyantott Orbánnak – tudjuk, hogyan élt ezzel vissza. 2014-ben az álságos rezsicsökkentés, 2018-ban a migránsozás voltak azok a témák, melyek – az ellenzék széthúzása mellett – biztosították az újabb 2/3-okat. (S persze, az átszabott választási rendszer, a média-viszonyok, stb.). 22-ig már nem valószínű, hogy újabb témák akadnak – úgyhogy ezekkel biztosan számolni kell.

Régi tapasztalat, hogy a tömegek a valós vagy vélt, s elsősorban napi biztonságérzetük- vagy félelmük alapján szavaznak, legyen az valós vagy vélt dolog. A Fidesz paneljei épp ezt szolgálják: bizonyítani akarják, hogy biztonságot, a napi megélhetést, a jó járványkezelést csak ők tudják biztosítani – a klímaváltozás, a demokrácia minősége,a jogállamiság, a korrupció elleni küzdelem nem igazán hívó szavak, érdektelen témák a választók többségének. Ezért azután nagy munka vár az ellenzékre, hogy közérthető módon le tudják fordítani a programjukat, s meg tudják győzni a szavazókat, hogy valódi biztonsághoz csak a rezsim leváltásával lehet jutni. Mert abban nyugodtak lehetünk: rengeteg közérzetjavító intézkedésre, meghirdetett egészségügyi programra számíthatunk – megtámogatva a túlsúlyos kormányzati médiával és a helyi hatalommal. A pénz ehhez rendelkezésre áll – legfeljebb Mészáros Lőrinc valamivel kisebb ékszert vesz friss szerelmének, s a svájci és egyéb bankszámlákra is kevesebb átutalás lesz majd. (Bár, ki tudja: érdemes lenne ez utóbbit figyelni: ha menekítik a pénzüket, akkor rosszat sejtenek…)